Légy önmagad!

A Scrapbookozz Velünk magazin legutóbbi témája: önmagunk ábrázolása szerintem sokunknak érzékeny pontja, úgy is mondhatom: gyengesége. Nekem is.
- „Nem vagyok fontos, nem vagyok kiemelkedő, nem történik velem semmi érdekes” – súlykolom magamba.
- "Milyen csinos a ruhád!"
- „Ó ez olcsó volt, már használtan vettem” (=nem költök magamra, mert nem érdemlem meg), vagy „XY-tól kaptam” (+mert neki jó ízlése van szemben velem).
- "Szuper képeket csinálsz"
- „Á, ezt bárki meg tudja tanulni”
- "Nagyon meghatódtam rajta"
- „Elrontottam a dizájn-t, nem stimmel az aranymetszés, nem elég modern." - válaszolom
De ettől nem érzem jobban magam. Bár megfelelek annak a képnek, amit elvárnak tőlem: „légy szerény, ne kelts feltűnést!” mégis érzem: valami nem jól van. S nem jól van sokunknak. Akkor szoktam meglepődni, mikor nálam sokkal okosabb, szebb, érdekesebb, sikeresnek látszó ember vallja be: „önbizalomhiányos vagyok”. Ezen mindig elcsodálkozom, hisz neki mi oka lenne rá. De mégis az. Mint ahogy én is. ..
Még év elején mikor részt vettem Tina kihívásában (amelyre életem legelső hagyományos oldalát készítettem) nagyon örültem a kezdeményezésnek. Bár megkérdeztem másokat is, olvastam erről véleményeket: sokak szemében visszatetsző lehet, ha felsorolom a sikereimet. "Ugyan már mitől lenne siker egy blog, mikor másoknak napi többezer látogatót vonzó hatalmas portálja van, miért siker az, ha gyerekeim vannak, másnak is van. Siker az ha van nagy háza valakinek, meg sok diplomája, bejárta a világot, híres ember . Na az siker, tényleg!" Akkor mit keresek én itt. (Végül örömmel tapasztaltam, hogy a játékra érkezett vallomások épp az enyémhez hasonlókról számolnak be, volt aki a saját gyermekei sikereiről írt, mert ő azt érzi a legnagyobb dolognak, s ezzel mélyen egyetértek.)
Az hiszem a magamfajtáknak első lépése az önelfogadáshoz, az ha túllép ezen a ponton, s többé nem a mások véleményére koncentrál minden egyes döntésénél. Ugyanis egyetlen életünk van, nem is igazán hosszú. MOST VAN ITT AZ IDEJE, ANNAK HOGY JÓL ÉREZZÜK MAGUNKAT! Persze van egy határ: nem tekerem fel a hangerőt, ha a szomszéd néni aludni szeretne. Viszont ne szóljon bele, hogy tulipánt vagy nárciszt ültetek a kertembe. Semmi baja nem lesz attól, ha tulipánt ültetek, ha nem tetszik, ne nézzen oda!Tehát elsőként próbáljunk túllépni azon a meggyőződésünkön, hogy önzőnek gondolnak bennünket azért mert néha a magunk kedvére cselekszünk és nem másoknak akarunk megfelelni. Ugyanis ez a gondolat a másik számára, csak egy futó, múló rosszallás (már ha van egyáltalán, mert berögződött gondolataink nagy része tévhit). Nekünk viszont nagyon fontos az, hogy önmagunk lehessünk. Mint ahogy Popper Péter írja a Belső utak könyvében:
„Nem lehetek olyan fontos mások számára, mint önmagamnak. Saját dolgaim súlya nagyobb bennem, mint a külvilágban.”
Milyen hamar megfeledkezünk mások problémáiról, nehézségeiről, kudarcairól! Mennyire átsiklunk mások sikerei, örömei felett! Egy másik ember ugyanígy van velünk. Ezért nem szabad túlértékelni a „Mit szólnak hozzá?” jelentőségét. Az embereket nem foglalkoztatja annyira a mi problémánk, szégyenünk, kudarcunk, mint minket. Ugyanígy örömeink, eredményeink sem. Mennyit marcangoltuk magunkat, szégyenkeztünk értelmetlenül.