Hónapokkal ezelőtt Anyukám könyvespolcán akadt a kezembe ez a könyv. Szeretem olvasgatni, mint már írtam a másik blogomon, elbűvölnek a régi dolgok, bármi legyen is az. Elhoztam, hogy majd ejtek pár szót róla. Most került rá sor :)
A jó házikonyha bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet által szerkesztett kötet, mely a háztartás vezetésének tudományáról szól.
Az első, eredeti kiadás a Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. gondozásában jelent meg.
Így kezdődik:
"A legfontosabb tudomány. Sohasem tudhatunk, tanulhatunk belőle eleget! A magyar nő híres jó gazdasszony volt mindég. Ha kellett, egymaga egész gazdaságot vezetett és az idegen csodálkozva állott meg a rend, tisztaság, bőség láttán, aminek párját másutt nem igen találta.
Az idő kereke nagyot fordult. Ma az a jó háziasszony, aki mennél kevesebből, mennél rövidebb idő alatt, kevés helyen, kevés fáradtsággal tud rendes háztartást vezetni...."
Vajon mikor íródhattak ezek a sorok? Utánanéztem: az első kiadás 1924-es, tehát közel 100 évvel ezelőttről származó gondolatok!..Pedig milyen aktuálisnak tűnik :)
"Ez a tréfásnak látszó mondat ma főszabálya a házvezetés tudományának. Kevésből: mert nincs sok. Rövid idő alatt: mert kell, hogy másra is jusson ideje. Kevés helyen: mert a lakások bizony összezsugorodtak, a régi hatalmas konyháknak, szobáknak, kamráknak híre sincs. Kevés fáradtsággal: mert ereje, munkaképessége másra is, kenyérkereső munkára, gyereknevelésre, magaművelésre stb. is kell."
A folytatásban háztartási tanácsok olvashatók, s bár bár ezek már egyértelműen utalnak rá, hogy nem ma írták a könyvet (cselédek munkarendje, szőnyegtisztítás seprűvel, víztartó edények megtöltése, nagymosás mosóedényben), ha ettől elvonatkoztatunk, bizony ma is megszívlelhető tippeket nyerhetünk.
Az egyik például a leltár vezetése. Ha spórolni szeretnénk, alapvető hogy tudjuk mi van a háztartásban. Nekem sajnos áttekinthetetlen a spejzom, sokszor nem tudom, hogy mi van benne, emiatt előfordul, hogy lejár, mielőtt megtalálom, hogy van amiből túl sok van, más meg elfogy, s közben kellene éppen.
Aztán a rend fenntartása - ugyanazon ok miatt is - bár mondják a "zseni átlátja a káoszt", rá kellett döbbenem hogy nem vagyok az, mert egyre kevésbé látom át. Meg frusztráló is hosszútávon a látvány...Jó persze vannak fokozatok, én olyan átlagosan rendetlen vagyok, például most is írok takarítás helyett..De azért szoktam. Csak nem eléggé látványos a végeredmény, és az is hamar szétfoszlik.
Mert olyan mondás is van, hogy "Gyerekek mellett takarítani, olyan mint hóesésben havat lapátolni"..ezt sokkal igazabbnak érzem, mint az előző állítást. (Ha ide kattintasz egy képes bizonyítékot is találsz erről :D )
Szóval egyre jobban érik egy háztartási reform bevezetése. :) Persze a hóesés továbbra is fennáll (hál ' Istennek, mert gyerekekkel kerek az élet)
Érdemes lesz hát elolvasnom a teljes könyvet, van mit tanulnom dédanyáinktól.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időbeosztás. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. június 18., csütörtök
2009. február 4., szerda
Tervezés és bevásárlólista
Ez nagyon jó ha spórolni kell a pénzzel, idővel. És a kettő együtt igazán hatékony.
A következő 10 napos edzésem keretében bevezettem az ebédtervezést. Általában vasárnap este leülök és végiggondolom, hogy mi van itthon, abból miket lehet főzni, illetve mit kell beszerezni még hozzá a héten. Igyekszem mindig egy-egy újabb ételt is kipróbálni.
Múlt héten pld egy egyszerűsített töltött krumpli receptet. Nagy sikere volt. A blogot, ahol találtam, ajánlom kezdő háziasszonyok figyelmébe (is), annyira alaposan le van benne írva. (a recept a 2008 januári bejegyzések közt van)
Fő segítségem ehhez a Mindmegette receptkeresője. Beírom hogy miből szeretnék főzni meg azt pld hogy olcsó és hogy pofonegyszerű és akkor olyan recepteket kapok, amit kis pénzből és hamar el lehet készíteni.
Úgy próbálok tervezni, hogy minél kevesebbszer kelljen elmenni vásárolni.
Aztán beírom a heti tervet egy táblázatra. Persze menet közben időnként kicserélem a napokat, az a lényeg hogy ne a főzés közepén jöjjek rá hogy nincs itthon valamilyen hozzávaló és hogy ne mindig reggel gondolkodjak félórát, hogy mihez kezdjek.
Egészen jól bevált ez a módszer, úgyhogy ezt hosszútávon is fogom alkalmazni. :-)

2009. január 29., csütörtök
Házimunka és önértékelés
Bevezetésnek egy idézet:
"A lelki egészség legfontosabb alappilére az önbecsülés, az a tudat, hogy értékesek vagyunk mások számára. Megtartása vagy visszaszerzése sokszor még az életnél is fontosabb. Kutatások bizonyítják, hogy az önbecsülés tartós hiánya esetén előbb-utóbb a testi egészség is megrendül. Az önértéktudat kétoldalú dolog, függ attól, hogy mi hogyan vélekedünk magunkról, de attól is, hogy mások hogyan vélekednek rólunk. Az eredményeink közé tartoznak gyermekeink, családunk, belső harmóniák és kifinomított személyiségünk, hivatásainkban elért sikereink."
Dr. Eisler Olga
Sok hiányosságom van: túl azon hogy szeretnék okosabban bánni az idővel, takarékosabban a kiadásokkal, szeretnék rendet és szép környezetet magam körül, és szeretnék jobban és többet foglalkozni a gyerekeimmel meg kell erősítenem azt a tulajdonságot magamban, amelyről az idézett szöveg szól.
Kitaláltam egyfajta tréninget magamnak. Már jópár éve Popper Péter: Önmagába térő ösvény és Belső utak könyve az egyike azoknak, amelyeket minden utazás előtt beleteszek a táskámba és szabad perceimben olvasgatom. Ebben van szó ötfajta alapgyakorlatról, amelyeket egy-egy héten keresztül rendszeresen el kell végezni. Itt el is lehet olvasni, ha valakit érdekel.
Erre az elvre építve indítok magamnak 10 napos "edzéseket". A mostani célja: hatékonyabb, rendszeresebb házimunka és önbecsülés. (A végén kiderül hogy függ össze a kettő)
A gyesbetegség egyik tényezője egyébként épp az önértékelés hiánya, az a tudat, hogy a munka amit végzünk nincs értékelve. Nemcsak anyagilag nincs, de még meg sem dícsérnek érte. Ami ezt illeti van benne valami..
10 napon keresztül egy táblázatban összeírtam miféle házimunkákat végeztem. Nem az időtartamot, hanem hogy mit csináltam.Nem érdemes ezeket a dolgokat előre megtervezni, mert ez napi rutin, úgysem felejtünk el elmosogatni, ha látjuk, hogy tele van a mosogató.10 nap elteltével látható az eredmény, amit át tudunk vetíteni egy 30 napos hónapra.
Egy hónap alatt tehát 30 alkalommal főzök ebédet, készítek reggelit, tízórait, vacsorát. 90 alkalommal elmosogatok, 25-ször teregetek és pakolok ruhákat, mosnom nem kell a patak partján, mert Mariska (a mosógép) megteszi helyettem, 30-szor rakok rendet (ami kevés, mert ezt egész nap kellene csinálni, hogy látszódjon valami) 30-szor porszívózok, 12 alkalommal felmosok, 6-szor kivasalom a ruhákat, segítek a leckeírásban, játszunk, elmegyünk sétálni szinte minden nap.
Utánanéztem ha ezzel foglalkoznék, mennyit kapnék érte. Nem kutattam sokáig, a keresőkben elsőként feljövő szolgáltatókat néztem meg. Takarítást 6000 Ft/alkalomért vállalnának nálunk (egy kisebb lakásról van szó), ebben benne van a mosogatás, felmosás, porszívózás. 20-szor jönnék magamhoz takarítani (igaz a mosatlan edény 3 napig gyűlne) akkor az 120000,- A vasalást nem alkalomra számolják, hanem ruhadarabra 100 és 600 Ft között. Saccolok heti 50 ruhadarabot (nem szoktam számolni de ennyi biztos van) 30 ezer forintra. Az már 150 ezer. Ehhez jön még a „gyermekmegőrzés” is kb 70 ezer, ha a nagyobbik már önellátó. Az összesen 220 ezer forint. Az étel kb feleannyi így, mintha valahonnan hozatnám …ezért aztán adjunk még hozzá nagylelkűen 30 ezret. 250 ezer összesen.
Máris van egy sikerélményem: ilyen rengeteget spóroltam egy hónap alatt! Szerintem Te is! Vagy ha még rendesebb vagy, akkor ennél is többet. Nem gondoltad volna ugye? :-))))
A gyakorlat még a hatékonyabb időkihasználást is elősegíti, ugyanis ha valamiről be kell számolnunk (akár ha csak magunknak) sokkal jobban odafigyelünk arra, hogy minél jobban megfeleljünk az elvárásnak.

Címkék:
időbeosztás,
önértékelés,
önfejlesztés,
önismeret,
takarékos ötletek
2009. január 17., szombat
A nagy időrabló
Internet. Habzsolom az új információkat, mindenről tudni szeretnék.
Ez képtelenség, egy idő után az az érzésem hogy egy nagy halom papír alól kétségbeesve próbálok kievickélni, hogy levegőhöz jussak. Ismerős ez valakinek?
Nekem nagyon sok időm elmegy e-mailek olvasásával (3 emailcímem van és kb 30 helyről kapok különféle infókat), a kedvenc weboldalaim, blogjaim böngészésével és újak felfedezésével, és akkor most még nem beszélek a hobbimról, ami ugyancsak itt zajlik. Szeretném ésszerűbben kihasználni az időmet (mert olyan gyorsan telik)
Internet esetében megoldásnak látszik az RSS.
Készítettem magamnak egy Netvibes startlapot.
Magyar nyelven működik és nagyon egyszerűen ki lehet tanulmányozni, előnye hogy nemcsak egy gépen használhatod, hanem regisztráció után akárhonnan hozzáférhetsz.A beállítások menüpontban ki lehet választani a hátteret, fejlécet (téma) , nyelvet stb.
A kialakított ablakok később tetszőlegesen mozgathatók az egér segítségével.
A következő lépés a tartalom hozzáadása. Az alapvető vidgetek között számomra a link modul és az e-mail varázsló volt a legfontosabb.Az e-mailcímeim közül csak az egyik van átirányítva az ingyenes IncrediMail levelezőbe, ami jelzi ha jött új levelem, a többit meghagytam az eredeti fiókban. Itt viszont be tudtam állítani a Gmailes címemet és elég egy pillantást vetni rá, máris látom hogy van új üzenetem. A link modulba a leggyakrabban használt weblap címeket tettem bele. Pld a Todoist feladatszervező online alkalmazást. Erről már írtam régebben itt a másik blogomban . Itt van a teszveszes oldalam is és a linkgyűjteményem amit karban kell tartanom.
Hírforrásként az origót és indexet hagytam csak meg, mert azokat szoktam látogatni főképp. Illetve új hírforrásként hozzáadtam a Google Reader hírolvasómat, amit előzőleg beállítottam magamnak, ez a rengeteg blog olvasására lesz tökéletes. Blogspotnál, ha van ilyen lehetőség az adott blognál, csak jelentkezek az állandó olvasók közé, vagy feliratkozom az RSS-re. Már begyűjtöttem jónéhányat, de még van jócskán amire kíváncsi lennék. Itt van róla egy leírás, nagyon egyszerű ezt is beállítani. A fent felsorolt alkalmazások mind ingyenesek, kár lenne nem használni őket.
A másik amit megtettem még az év elején, lemondtam minden olyan hírlevelet, amit nem szoktam elolvasni, még most is van rengeteg, de legalább kevesebb, mint volt.
Az explorerben lévő többszáz kedvencemnek kategóriánként külön mappákat hozok létre. Nálam ilyenek vanna/lesznek: Receptek, Fontok, Gimp, Photoshop, Scrapbook (ezen belül külön egy az igazi kedvenceknek, de még további tagolás szükséges ahogy elnézem..), Kreatívkodás gyerekekkel, Egészség, Egyéb kreatív hobbik, Internetes vásárlás, Kiadványszerkesztés, Színtan, Gyerekekkel kapcsolatos oldalak, Pszichológia.
A következő, ami még várat magára hogy felírjam magamnak azokat a címeket, userneveket és jelszavakat, ahol aktívan (vagy passzívan) részt veszek, mert már abból is annyi van, hogy attól tartok keverni fogom őket (bár csak 3 féle usernevem van és 4 féle jelszavam) de ezek kombinációját megjegyeznem már eléggé nehéz..
Erről jut eszembe, hogy amíg dolgoztam, minden programban havonta kellett (bonyolult számosbetűs) jelszót változtatni, nem is volt ezzel gond, amíg szabira nem ment az ember, mert ha visszatért, biztos hogy elfelejtette a jelszavát. Mennyivel egyszerűbb lett volna fölirni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)